Kreatív önéletrajz az új divat

A leggyakoribb probléma, amellyel egy álláskereső szembenéz, hogy nem kap életjelet többet a cégtől, ahová beküldte az önéletrajzát. Vannak néhányan, akik páratlan dizájn tudásuk segítségével rendkívül kreatív módon próbálnak kitűnni a számtalan önéletrajz közül.


Ezzel együtt persze kockázatot is vállalnak, hiszen nem minden HR-menedzser tűri el az ilyen szokatlan megközelítéseket. De a remek művek alkotóinak tapasztalata szerint ezeknek a fantáziadús megoldásoknak mégis csak megvannak a pozitív hatásai. Te mernél rendhagyó módon újítani az önéletrajzodon?

 

Csokoládépapírba csomagolt tudás
A tervező és stratéga Jessica W.csoki evés közben alkotta meg a csokoládéba csomagolt önéletrajz koncepcióját: önéletrajzával csomagolta újra a csokoládékat, a csomag belső oldalára pedig a „köszönöm” vagy „egyél meg” szavakat nyomtatta, és végül így kapta maga egy nagy építészeti cég négyhónapos szakmai ösztöndíját. A grafikus Olsen továbbfejlesztette az ötletet úgy, hogy a csokoládé csomagolás tartalmazott egy cédulát is, amely 10% kedvezményt nyújtott a tervezési szolgáltatásaiból. „Úgy gondoltam, hogy itt az ideje álláskeresőként kipróbálnom valami szórakoztatót, amely megjeleníti a személyiségemet és eredeti tervezői stílusomat” – mondja Olsen. A hagyományos csokoládécsomagolás elemeit is kreatívan alakította át: A 100% kakaó helyett 100% tapasztalatlan tehetséget szerepelt, az összetevők részben képességeit sorolta fel, a „lejárati időhöz” pedig azt írta: „míg el nem kapkodnak előled”.



Önéletrajz az infografika jegyében

Elliot Hasse önéletrajza még azelőtt készült, mielőtt az infografika népszerűvé vált volna, és fogalma sem volt arról, hogy vajon jó fogadtatásra talál-e majd. De Hasse aggodalmai megalapozatlanok voltak, azonnali figyelmet kapott az önéletrajza, és elterjedt az interneten is. Rengeteg állásajánlatot kapott, végül vezető tervező lett Coloradóban. A színes ábrákkal, grafikonokkal teli infografikai önéletrajz már hazánkban is kezd elterjedni, és számos weboldal nyújt lehetőséget arra, hogy magunk szerkesszük meg saját, egyedülálló grafikánkat.


 

Önéletrajz, amely a hibákra, rossz referenciákra, a hiányzó megbecsülésre és a gyengeségekre koncentrál
 

A cége felvételi folyamataiban is résztvevő Scardino elveszítette a türelmét a hagyományos önéletrajzokkal szemben, amelyek tele vannak unalmas sikertörténetekkel és jobbnál jobb referenciákkal. Így alkotta meg a gyengeségekre koncentráló önéletrajzát, amely transzparenciája és őszintesége miatt szerinte sokkal nagyob  b bizalmat ébreszt.   Önéletrajza olyan kijelentéseket tartalmaz, mint például  „egy valamire való projektet sem sikerült az első évben végigvinnem”,  „tanulnom kellett  volna dizájnt  az egyetemen”,  „több  időt  tölthettem volna  a barátaimmal  az  egyetemi  évek  alatt, mintsem 20 kreditet szerezzek negyedévente”. A  képességek  helyetti  „képtelenségek”  szekcióban  pedig olyan  rossz szokásokra  hívja fel a  figyelmet,  mint például  „hazaviszem a munkát, ami rosszat  tesz a  házaséletemnek” , „rossz  a  névmemóriám”,  „lehetnék pontosabb” vagy „nem jegyzetelek a meetingek  alatt, de úgy tűnik, mivel rajzolgatok közben”. Meglepő módon az önéletrajz működik, és jelentősen több interjúra jutott be ezáltal, mintha hagyományos verziót használt volna.

Forrás: www.hvg.hu